Folytatódik a Szalamandra mentés

Egyesületünk börzsönyi csoportja a mai napon is folytatta a foltos szalamandrák mentését a Kemence patak völgyében. A közforgalom elől lezárt erdészeti útszakaszra behajtó autósok és az erdészeti rönkszállító teherautók nem kímélték a szalamandrák életét. Az egész napos akció során 14 példányt sikerült megmentenünk, de tizeneggyel végzett az autók kereke. A képeken egy élő és egy elgázolt példány látható. Mivel a szalamandrák bőrváladéka mérgező, ezért nem szabad csupasz kézzel megfogni őket. A mintázatuk is erre a veszélyre hívja fel a ragadozók figyelmét. Az utóbbi időben egy bakteriális fertőzés ütötte fel a fejét az állományban, ezért nem elégséges a kesztyű viselete. Ugyanis a kesztyűvel mi magunk is átvihetjük egyik példányról a másikra a fertőzést. Ezért mindig tiszta papírral fogtuk meg őket, amit utána egyből kidobtunk egy gyűjtőzacskóba, később pedig elégettük. Így elkerülhettük a fertőzés átvitelét, akár a mi bőrünkre is.

Természetvédelmi járőrszolgálat

Természetvédelmi járőrszolgálataink során lehetőségünk van megfigyelni a körülöttünk lévő élővilág és táj szépségét is, amit néhány fotóval szeretnénk megosztani másokkal is.
Vasárnapi járőrözésünk közben figyeltünk fel a Börzsönyben, a Kemence patak melletti vizes élőhelyeken az éppen most nyíló sárga mocsári gólyahírekre és a fehér sugár kankalin virágokra. Ráadásként egy elhalt fára bukkantunk, melyre lépcsőszerűen telepedtek meg a taplógombák.
A kártevő emberekkel vívott harcban ez a szép látvány megnyugvással tölt el minket is. Védjük együtt és ne pusztítsuk! Fotózzuk és ne tépjük le! Mert ott szép ahol van!

Szalamandramentési akció

A börzsönyi csoportunk természetvédelmi szolgálat keretében szalamandramentési akcióban vett részt a Börzsönyben. A Természetvédelmi Őrszolgálat kérésére, a közforgalom elöl lezárt Diósjenő – Kemence erdészeti úton, az esőben ázva mentették a kis állatokat az elgázolástól. A behajtási tilalmat figyelmen kívül hagyó autósok sok védett állatot gázolnak itt halálra. Szerencsére az esős idő miatt – ami a szalamandrák kedvence – gyér volt a járműforgalom. Ennek ellenére találtunk elütött állatokat.
Ezúton is kérjük az autóval érkező kirándulókat, hogy a lezárt útra ne hajtsanak be, gépkocsijukat hagyják a parkolókban és inkább gyalogosan, a kijelölt turista utakon közelítsék meg úticéljukat.